Thék Endre története


2020. november

Művésze volt a bútorasztalosságnak, s a tehetsége révén odáig jutott, hogy megvette azt a bútorgyárat az Üllői úton, ahonnan kiebrudalták, mikor évekkel korábban munkára jelentkezett. Ő Thék Endre, akinek a Budavári Palotában a századforduló legszebb reprezentációs terme, a most megújuló Szent István-terem eredeti, csodás faburkolatát köszönhetjük és akit a Tanácsköztársaság ideje alatt a kommunisták nem engedtek a családi sírboltba temetni, mert burzsujnak bélyegezték. Az Újságmúzeum cikkében most az ő életére emlékezünk.

1842. november 3-án született Orosházán egy iparos családban. Mikor 13 éves lett, nem volt kérdés, hogy tanoncnak megy a helyi asztaloshoz, később pedig Békéscsabán is megfordult az egyik asztalosműhelyben, ahol egy bizonyos Munkácsy Mihály lett a jó barátja. Igen, a későbbi zseniális festő.

Thék aztán hátára vette a világot, többek között Bécsben, Münchenben és Párizsban tanulta ki az asztalosszakmát. A francia fővárosban döbbent rá, hogy a magyar asztalosipar mennyire elmaradott.
Mikor hazatért, bekopogott Pesten az Üllői út 66. szám alatt található bútorgyárba. Az igazgató fogadta, aztán mikor Thék felajánlotta a szolgálatait, eltanácsolta, majd meghagyta a portán, hogy ne engedjék be többet ezt az embert.
Ez sem szegte kedvét, megnyitotta a saját kis asztalosműhelyét, ahol csodákat alkotott, s mindennek hamar híre ment a városban.

 
A Thék bútorgyár számlája  (b), Thék Endre (j) - Forrás: Wikipédia
A Thék bútorgyár számlája (b), Thék Endre (j) - Forrás: Wikipédia
Egyre több megbízást kapott, hosszú éveken át grófi villákba, kastélyokba gyártott berendezési tárgyakat, 1885-re pedig odáig jutott, hogy meg tudta venni azt a bizonyos bútorgyárat, ahonnan évekkel korábban kidobták az utcára. Rögvest egy újítást is bevezetett, gőzzel hajtott gépeket alkalmazott a gyártásnál, amellyel megelőzte a korát.
Elég hamar kifejezte a véleményét a kommunizmusról, amiért később állandóan ostorozták a baloldali lapok, különösen a Népszava. 1880-ban az asztalosmunkások szaporodó sztrájkja kapcsán a következőket mondta A Hon című lapnak:
„Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de tény, hogy ekként lett előkészítve a szoczializmus talaja, melyen aztán mint gaz és szemét burjánzott fel a communizmus.”
 
1889-ben történt, hogy a Kis Újság azt írta, Thék nem fizet a munkásainak, amiből egy szó sem volt igaz. Thék megkereste a cikk szerzőjét és meghívta az Üllői úti gyárába. Az újságíró csak azzal nem számolt, hogy a gyártulajdonos mellett 180 szúrós szemű munkás is ott lesz. „Hát ezt a gyárat akarja ön tönkretenni?” – kérdezte a tollforgatótól, aki zavarában annyit mondott, természetesen helyreigazítja a cikket. Többet nem mondhatott, a munkások ugyanis kitessékelték a gyárból.
Persze megesett, hogy Théknél is sztrájkoltak a feltüzelt asztalosok, ám ő ezt is másképp kezelte. Mikor a gyárában leállt a munka, megtudakolta, melyik vendéglőben időznek az asztalosai. A Mária Terézia téri étteremben talált rájuk, nyomban csapra veretett három hordó sört és leült beszélgetni velük.
 
 
Szent István-terem archív kép -  Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Szent István-terem archív kép - Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Thék Endre gyára első rangú minőséget képviselt, nem véletlen, hogy a királyi udvartól is kapott megrendeléseket. Ő készíthette el a Budavári Palotában a Szent István-terem faburkolatát. Pompás munkát végzett, olyannyira, hogy a párizsi világkiállításra is kivitték a komplett termet, amelyet először a bútorgyárában állítottak össze, s maga Ferenc József is megtekintette 1900-ban.
 
A császár el volt ragadtatva, s Thék ügyes üzletemberként a saját maga által kifejlesztett alumínium zongorát is elhelyezte azon az útvonalon, ahol Ferenc József a felépített Szent István-terem felé ment. Az uralkodónak egyből megtetszett a zongora, s örömmel hallgatta Szendy Árpád zongoraművész játékát. Thék két évvel korábban szabadalmaztatta a zongorát, amelynél a fém alkatrészek készültek alumíniumból.
A zseniális asztalos aztán minden címet begyűjtött, még az udvari tanácsosi címet is megkapta. Dúsgazdag ember lett, Lontón építtetett magának pompás kastélyt, ahol a gyűjtőszenvedélyének hódolt, középkori hadászati eszközöket vásárolt. Mellette nem felejtette el honnan jött, így szülővárosában, Orosházán, a saját költségén létesített bentlakásos inasotthont.
 
Aztán 1919-ben jött a Tanácsköztársaság. Thék Európa-hírű bútorüzemét elvették, ő vidékre menekült, hiszen az élete is veszélybe került. Mikor elkobozták az életművét, megkérdezte Biermann Istvánt, a Munkástanács csupán 28 éves elnökét, hogy ő akkor mihez kezdjen? A Tanácsköztársaság egyik kegyetlen végrehajtója foghegyről odavetette a 77 éves embernek: „Elég nagy a szakálla, menjen el portásnak!”
 
Az Üllői út 66. szám alatti három házból álló Thék bútorgyár központi gyárépülete a második világháborúban pusztult el, helyén később lakóház épült, azonban az üzemet két oldalról közrefogó díszes saroképületek – bár már kupolák nélkül – még ma is állnak. A sarokházak korabeli leírás szerint a bútorgyárhoz tartozó munkáslakóház, illetve az áruház voltak, sőt 1930-tól 1952-ig egy tábla hirdette a ház falán: itt is lakott Thék Endre.
Thék Endrét megviselte, hogy elvesztette a gyárát és nem sokkal később, 1919. június 8-án Balatonfüreden érte a halál. A Keleti Újság azt írta, hogy agyonverték a kommunisták, a Dunántúl pedig úgy tudta, hogy öngyilkos lett. A valóságban belehalt a megaláztatásba.
Ekkor még tombolt a proletárdiktatúra, a már említett Biermann pedig nem engedélyezte, hogy Thék a családi sírba kerüljön, így Rákoskeresztúron temették el. Biermann előbb azzal fenyegetőzött, hogy egy halott utcaseprő mellé temetik, majd mikor közölték vele, hogy Thék szociálisan érzékeny ember volt, csak annyit vetett oda: „Mindegy, mégis burzsuj volt.”
 
A Tanácsköztársaság bukása után októberben Thék Endre földi maradványai átkerültek a családi sírba az Új Köztemetőbe. Biermann ekkor már letartóztatásban volt, s végül egy év négy hónap börtönbüntetést kapott, majd egy fogolycsere révén került a Szovjetunióba, ahol továbbra is a párt szolgálatában állt. Még a Lenin-rendet is megkapta, majd 1937-ben, 46 évesen a vérmérgezés vitte el.
 
Thék Endre újratemetésén sokan voltak, majd a végrendelete is előkerült. A megmaradt vagyona felét a feleségére hagyta (a másodikra, az első ugyanis meghalt, gyermek pedig egyik házasságból sem született), a másik felét pedig a szegények megsegítésére szánta, de a szülővárosa, Orosháza is kapott 400 ezer koronát.
Így ért véget egy csodás bútorasztalos élete, aki szegény inaslegényként kezdte, s saját erejéből jutott el odáig, hogy megalkothassa a fő művét, a – második világháborúban elpusztult, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében hamarosan megújuló – Szent István-termet és akinek öreg napjait tönkre tette a proletárdiktatúra.
 
Nyugodj békében, Thék Endre!

Ajánló