Megható pillanatok tárlatvezetéseinken


2021. szeptember

A Budavári Palota újjáalkotott történelmi helyisége a látogatókat és tárlatvezető kollégáinkat is egyaránt számos élménnyel ajándékozta meg az elmúlt hetekben. Kiss Henrietta tárlatvezetőnk osztotta meg velünk az újjászületett Szent István-terem sétáinak több emlékezetes pillanatát.

A tárlatvezetésre történő felkészülés három hónappal az augusztus végi nyitás előtt kezdődött. Munkatársaink a szokásos alapossággal készültek: áttanulmányozták a szakirodalmat, követték a terem és a kiállítás felépítését. Ahogy közeledett a nyitás napja, egyre nőtt bennük is az izgalom, mit és hogyan mondanak majd a látogatóknak.

„Több ezer embert bevezetni a csodába, mesélni a terem életének pillanatairól, az elpusztításáról, majd az újjászületéséről, igazán felemelő élmény. Látni az ámuló tekinteteket, a meghatott arcokat, hallani az elfojtott sóhajokat. Mi, tárlatvezetők részesülhettünk abból a mérhetetlen szeretetből, tiszteletből, elismerésből, büszkeségből, amit a vendégektől kaptunk, és ami valójában az egykori alkotóknak és az újraalkotóknak jár” – mesélte munkatársunk.

Olykor már lelkifurdalásuk is volt, hogy miért ők kapják ezt a hatalmas ingeráradatot, a vastapsot, azt a végtelen hálát a vendégektől, holott több száz ember éveken át a szívét-lelkét, tudásának, tehetségének legjavát tette bele ebbe a munkába.

A számos séta tele volt emlékezetes pillanatokkal. „Az egyik vezetés során, a Szent István-teremben egy idős néni mellém lépett” – idézte fel Henrietta. „Megfogta a kezem, felnézett rám, és azt mondta, nem jól hall, a közelemben szeretne állni. A séta után elmesélte, hogy átélte a második világháború borzalmait. A romeltakarítás után téglát pucolt, mint megannyi iskolás, akit idevezényeltek. Elmondta, élete alkonyán jár, de úgy szeretné örökre lehunyni a szemét, hogy valami igazán szépet lát. Ez a „szép” volt számára a Szent István-terem.”

A legmélyebben az idős korosztályt érintette meg a terem látványa. Közülük sokan még a királyságban születtek, tudják és érzik a világégés rombolásának súlyát. Volt, aki hétesztendősen látta az eredeti termet, másnak koronaőr üknagyapja kísérte a Szent Koronát ide IV. Károly koronázása előtt, többeknek egy-egy felmenője dolgozott az egykori iparművészeti remekeken. Hazafias büszkeséggel, egyfajta elégtétellel tölti el őket a terem újjászületése, mintha egy régi, fájó seb nyert volna gyógyulást. Henriettát is megérintették ezek a momentumok, ahogy beszámolt róla „hihetetlenül megható volt átélni mindezt, úgy érzem, ajándékot kaptam azzal, hogy részese lehettem ennek a történelmi pillanatnak.”

Ajánló