Közeledünk a Vöröskereszt Egylet egykori székházának befejezéséhez


2024. május

Az újjászülető egykori Vöröskereszt-székház a Dísz téren külső megjelenésében már idén az eredeti formáját fogja mutatni, miközben tervek szerint zajlanak a belső munkálatok is.

Az épület egyes részein már láthatóvá váltak a homlokzati ornamentikák, a korlátelemeket is felhelyeztük a teraszok köré. A szakemberek még egy speciális fedőréteggel is összedolgozzák a díszítőelemeket, hogy egységes megjelenést adjanak a homlokzatnak.

A tetőzet is hamarosan felölti végső formáját. Januárban a patinázott cinklemez fedést tettük fel a sarokkupolákra. Az elmúlt hetekben végleges helyükre kerültek az épület utolsó díszműbádogos elemei, a kupolákat díszítő groteszk fejdíszek. Valamennyi elkészült alkotás harminckét darabból álló rheinzink lágy lemezből préselt alkotórészekből áll, kialakításuk közel hat hónapos, rendkívül precíz munkát igényelt, hiszen az épülő kupolaszerkezethez milliméter pontosan kellett illeszkedniük. Az agárdi díszműbádogos műhelyben készített négy darab díszítőelem egyenként 170 cm magas és 140 cm széles.

Jelentős kihívást jelentett a szakemberek számára, hogy nem állt rendelkezésre részletgazdag terv a kupoláról. Szerencsére egy régi fénykép a tervezők segítségére sietett, így sikerült eredeti szépségükben újraalkotni a maszkokat. A groteszk mintázatú ornamentikák használata az ókorban terjedt el, a gonosz szellemek, valamint a nemkívánatos vendégek elriasztására helyezték el a homlokzatokon. Később a reneszánsz, majd a historizáló építészeti stílusban is megjelentek, de már csak, hogy díszítsék a házakat.  

A Vöröskereszt-székház belső tereiben is zajlik a munka, többek között megkezdtük a díszterem stukkóinak felhelyezését az eredeti tervek és archív fényképek alapján. A további belső munkálatokat az év hátralévő részében végezzük majd el. Miközben a megújuló épület külső jegyeiben korhűen követi majd az eredeti kialakítását, belsőépítészeti és épületgépészeti szempontból a mai megoldásokat is figyelembe vesszük, hiszen a hamarosan újjászülető épület irodai funkciót lát majd el.

Egykor a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete 1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló telket, amelyen az épület a kor két jelentős építésze, Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg. A tér délkeleti sarkán álló palota egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött, majd évtizedeken át elhanyagolt telek állt a helyén, amelyen zsibvásár működött, méltó újjászületése ezt a városképi sebet gyógyítja be hamarosan.