Újabb különleges maradványokat emeltünk ki a budai Várban, a Dísz tér sarkán. A januárban megtalált Álmos és Előd vezéreket ábrázoló szobrok után most az egykori Vöröskereszt Székház bejáratát díszítő feliratos táblák töredékei kerültek elő a törmelékek alól.
A Dísz tér sarkán Hauszmann Alajos tervei alapján, 1901-1902 között épült meg a Vöröskereszt épülete. A központi irodák a dunai, keleti részen, a földszinten helyezkedtek el. Az ezekhez vezető reprezentatív bejárat az épület déli homlokzatán nyílt, a kapuhoz tartozó oszlopok, igaz töredékesen, de ma is állnak. Ebben a déli lépcsőházban a falat három gránit tábla díszítette, melyből kettőnek a töredékeit most megtaláltuk. Korabeli információk szerint a két megtalált tábla egyikén az 1902. évi központi igazgatóság névsora, míg a másikon a legfőbb védnökök nevei voltak olvashatók.
„LEGFŐBB VÉDNÖKÖK: Ő CSÁSZÁRI ÉS APOSTOLI KIRÁLYI FELSÉGE I. FERENC JÓZSEF. Ő CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI FENSÉGE MÁRIA VALÉRIA FŐHERCZEGASSZONY. LEGFŐBB VÉDNÖKHELYETTESEK: Ő CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI FENSÉGE LAJOS GYŐZŐ FŐHERCZEG, Ő CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI FENSÉGE KLOTILD FŐHERCZEGASSZONY.”
1920 tavaszán az épületbe a Külügyminisztérium költözött. A gránit táblák feltételezhetően a világháborús pusztítás során törtek össze. Az egyelőre rejtély, hogy a harmadiknak mi lett a sorsa, miután az épületet lebontották.
Az 1948-as bontás óta városképi sebként tátongó, a világörökségi ranghoz méltatlan, jelenleg üresen álló telken újjáépítjük az egykori impozáns épületet, több évtizedes adósságot törlesztünk ezzel. Az előkészítő munkálatok az egykori épület pincerendszerének feltárásával indultak el, a különleges leleteket e közben találtuk.