A Nemzeti Hauszmann Program keretében visszaépítettük a Csikós udvarban a Lovardát, a Főőrséget és a Stöckl-lépcsőt. Az épületek környezetének rendezése és akadálymentesítése a következő feladatunk. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület megújuló terekkel és zöldfelületekkel, a helyiek és a látogatók igényeit is figyelembe véve születik újjá. Megkezdtük a Palota út, a Csikós udvar és a Hunyadi udvar gyalogos és akadálymentes összeköttetésének kialakítását a Hauszmann-féle rámpa visszaépítésével, és már zajlik az Ybl támfal felújítása is. A fejlesztéseknek köszönhetően a Tabán felől kényelmesen lehet majd megközelíteni a Budavári Palotanegyedet. A megújult Csikós udvar a multifunkcionális rendezvénytérként működő Lovardával együtt 2021 második felében nyílik meg.
A Nemzeti Hauszmann Program során megújul a budai Vár nyugati oldalának leglátványosabb terasza. A Csikós udvar a 19. és a 20. század fordulóján élte fénykorát. Ekkor épültek fel Hauszmann Alajos tervei alapján a Várhegy nyugati lejtőjének legjelentősebb épületei, a Királyi Lovarda és a testőrség szálláshelyéül szolgáló Főőrség épülete, továbbá a Csikós udvart a Hunyadi udvarral összekötő Stöckl-lépcső is. A Lovarda elé az udvar nevét is adó, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjjal elismert, ifj. Vastagh György által készített Lovát fékező csikós szobra került.
A II. világháború jelentős, de nem végzetes károkat hagyott az épületeken, helyreállításuk helyett azonban a Lovardát 1950-ben, a Főőrség épületét a Stöckl-lépcsővel együtt pedig 1971-ben politikai megfontolásból teljesen elbontották.
Az újjászületett Lovarda közel 1500 négyzetméteren, 21. századi multifunkcionális rendezvénytérnek ad majd otthont. A megmaradt tervezési dokumentumoknak köszönhetően korhűen visszaállított homlokzat mellett a belső terekben is visszaköszönnek az eredeti anyagok, színek és motívumok. Az átadást követően a régi páholyokkal és modern konyhával is felszerelt impozáns épület minden bizonnyal a főváros népszerű rendezvényhelyszíne lesz.
Újjáépítettük a Lovarda és a Főőrség épületét összekötő neoreneszánsz Stöckl-lépcsőt is, amely önmagában is vonzó látványosság, és talán az ország legkülönlegesebb és legnagyobb múltra visszatekintő történelmi lépcsője.
2020 tavaszán nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Főőrség, amely az eredeti terveket, szállítóleveleket, fényképeket felhasználva, ugyanakkor a 21. század elvárásainak megfelelve született újjá a Nemzeti Hauszmann Program részeként. Az étteremnek és kulturális rendezvénytérnek helyet adó épületet hírlevelünk egy másik cikkében részletesen bemutatjuk.
A Főőrség Csikós udvar felőli részén egy önálló műalkotásként is értelmezhető bronzkapu kapott helyet, amely a magyar történelem budai Várhoz kötődő jeles eseményeit, személyeit ábrázolja. A 3,2 méter magas és 7 méter széles bronzkapu Farkas Ferenc szobrászművész alkotása.
A Csikós udvar akadálymentesítését, a Budavári Palota és a Csikós udvar összekötését szolgálja a Hauszmann-féle rámpa újbóli kialakítása, amelyet a fennmaradt fotók és a korabeli tervek alapján építünk újjá. A munkálatok megkezdődtek, a rámpa a mai támpilléres falra fog támaszkodni, a pillérek között új mosdók lesznek pelenkázóval, illetve padokat és szemeteseket is kihelyezünk.
A Lovarda mögött - Törökkert néven - új zöldfelületet alakítunk ki, és zajlik a Karakas pasa tornyának rekonstrukciója is, amelyben kávézó, pelenkázó és mosdó is szolgálja majd a budai Várba látogatók kényelmét. Elkészül majd a Csikós udvar végleges burkolata, az udvar egységes és esztétikus látképét pedig a felújított Ybl támfal teszi teljessé.
A fejlesztések során két új, nagy kapacitású liftet is építünk, amelyek a Palota útról akár egész buszos csoportokat is gyorsan és könnyedén tudnak feljuttatni a Csikós udvarra, innen pedig újabb liftekkel, szintén akadálymentesen érhető majd el a Királyi Palota. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a Vár a tabáni oldalról gyalogosan is könnyen megközelíthető lesz, és mindez megteremti a lehetőségét annak is, hogy a turistabuszok a várfalakon kívül várakozzanak.