Elkezdtük az elhanyagolt és lepusztult erőd megújítását. A Citadella és környezetének felújításával sok évtizedes adósságot törlesztünk, hiszen Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak. A fejlesztések előkészítését állapotfelméréssel és átfogó régészeti kutatással indítottuk el, aminek során számos izgalmas történelmi emlék került elő a föld alól.
Megtaláltuk az 1815-ben József nádor kezdeményezésére épült, kéttornyú egyetemi csillagvizsgálónak a falmaradványait. A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, az épületet azonban 1870-ben végleg elbontották. A mostani feltárások során megtalált alapfalak segítségével már pontosan megállapítható, hogy a Csillagda hol helyezkedett el egykor.
A csillagvizsgáló alapjai mellett egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtunk. Az Osztrák-Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük – a most megtalált szerkezettel együtt – kettő van Magyarországon. A ritkaságnak számító, 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül. Az eszköz „testvére” ma is megtekinthető az Anjou sétányon, a múzeum előtt.
A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtunk. Ezek a régészeti vizsgálatok alapján mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő.
A következő lépésben megkezdjük a Citadella belső udvarának megújítását, valamint a külső falak rekonstrukcióját. A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak.
A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében Budapest egyik legszebb közparkját hozzuk létre. A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, vonzó és inspiráló állandó kiállítást valósítunk meg a Szabadság Bástyája címmel.
Fejlesztéseink célja, hogy a főváros csúcsán egy szerethető helyszínt adjunk vissza a magyaroknak és a külföldieknek egyaránt. A kényelmet szolgáló infrastruktúra, az új zöldfelületek, a korszerű közösségi terek lehetőséget adnak majd arra, hogy a látogatók hosszabb és tartalmasabb időt tölthessenek ezen az egyedi helyszínen.