Az őszi színekben tündöklő természet már pihenni készül, de a budai Várban ilyenkor is javában zajlik a munka. Az elmúlt időszakban több feladatunkban is jelentős előrehaladást könyvelhettünk el.
Elkezdtük a Fehérvári rondella rekonstrukcióját, és hamarosan elindítjuk a harmadik Várgarázs építését is. A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelt célja ugyanis, hogy csillapítsuk a budai Vár autós forgalmát, és a sétálók számára kényelmes, nyugodt, biztonságos környezetet teremtsünk.
A Fehérvári rondellát eredetileg Kászim pasa építtette az 1660-as években. Buda 1686-os ostromának idején egy földdel feltöltött, a várfalak elé messze kinyúló, ágyúkkal megrakott építmény volt, melynek felső peremén lőréseket alakítottak ki.
A védmű falait 1892-ben lebontották, hogy József főherceg új palotája és a hozzá tartozó kertek megépülhessenek. A Fehérvári rondellát a második világháború utáni rekonstrukció során állították helyre abban az állapotban, ahogy ma is látható.
A Várat övező falakon és védműveken, köztük a Fehérvári rondellán, azóta csak alkalmi, állagmegóvó rekonstrukciók történtek, átfogó felújításukra soha nem került sor. A Nemzeti Hauszmann Program keretében most lehetőség nyílik e hiánypótló munka elvégzésére is.
A szakértői vizsgálatok szerint a Fehérvári rondella szerkezetileg olyan leromlott állapotban van, hogy nem javítható. A rekonstrukciós munkát ezért először a bontással kezdjük, majd a védművet teljes egészében újjáépítjük.
”...törekvésünk, hogy e büszke vár, melynek
fekvése is páratlan,
a magyar szent koronához méltó alakban
[…] egyszersmind hirdetője legyen a magyar
kultúrának és művészetnek.”