Április harmadikán meggyőző erejű felhatalmazást kaptunk arra, hogy folytassuk a budai Várban megkezdett építkezéseket, és sikerre vigyük a Nemzeti Hauszmann Programot.
A 175 éve született Hauszmann Alajosra, a Budavári Palota átépítésének, a New York-palota, vagy például az egykori Néprajzi Múzeum tervezőjére emlékeztünk a Fiumei úti sírkertben.
Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte, hogy Hauszmann Alajos hagyatéka, amely a magyar építészeti kultúra megkerülhetetlen része, kézzelfogható és belakható valóságában ma is itt áll előttünk. „Ha a mester odaföntről figyel minket, talán nincs okunk szégyenkezésre: a munkát a hozzá méltó becsülettel, odaadással és lelkesédessel végezzük a Nemzeti Hauszmann Program keretében. És már az eredmények is láthatók. A hosszú évtizedekig elhanyagolt, szemetes és kietlen kősivatag helyén 70 év után Európa legszebb épületei és közösségi terei emelkednek ki a földből. A kommunisták rombolása után ismét eredeti fényében látható a Szent István-terem, újjáépültek a Lovarda és a Főőrség épületei, valamint a Stöckl lépcső is. Megújult a Csikós udvar, valamint a budai Vár két híres szökőkútja, a Mátyás kútja és a Halászó gyerekek kútja is. Az előttünk álló években a hauszmanni örökség újabb darabjait szolgáltatjuk vissza a nemzetnek, és soha többé nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk. Mi, az építők nemzedéke ezzel tisztelgünk a nagy építész emléke előtt” - tette hozzá a kormánybiztos.
”...törekvésünk, hogy e büszke vár, melynek
fekvése is páratlan,
a magyar szent koronához méltó alakban
[…] egyszersmind hirdetője legyen a magyar
kultúrának és művészetnek.”
A Karmelita épületegyüttes templomterében 2021-ben indítottuk útjára koncertsorozatunkat. Hasonlóan az elmúlt évadhoz a program hangversenyeit a magyar kulturális örökséghez kötődően, jeles napokon rendezzük meg.